Akkor vágjunk a közepébe.Dédim : Koponyás Julianna, a környéken mindenki viziboszorkánynak hivta. Ha gyerek született, hivták, ha betegség volt hivták, sokszor sokat volt uton. Kis tanyáját messziröl is felkeresték,mindenkinek segitett, mindenkihez volt legalább jó szava. Az udvaron állt 2 hatalmas eperfa egy fehér és egy fekete,közte a gémeskút. Az épület is nagy volt,2 szobája volt.ami abban az idöben nagy szó... Egyedül igazgatta a gazdaságot,3 lánya nevelését,tanitását. Sokszor sokat hivták a faluba lakni...házat is adtak volna neki.de nem ment. Érdekes hogy a családunk a Tisza mellett lakott,de soha senki nem tanult meg uszni. Hatalmas gazdasága volt, nagy dinnye föld, és hatalmas dohányföld. A gazdaság irányítását először dédpapám végezte, de miután lelépett az is dédimre maradt.Érdekes módon mindent el bírt végezni,nemcsak a föld és a gazdaság irányitását, a családdal is foglalkozott,de továbbra is eljárt a szülő nőkhöz, beteg emberekhez,állatokhoz.Fontos volt számára az emberek szeretete. Tényleg sokszor szeretetből ment el a szülő asszonyhoz, vagy épp egy beteg állathoz, mert köszönőmön kívül nem kapott érte semmit. A lányoknak hamar munkába kellett állni. Ezt idézőjelbe írom, mert dédimnek olyan ötletei voltak,amik játékokká tették a munkát is. Ezt a képességet,vagy talán az ötletbázist később mamám is hasznosította. Korán kikerültek az állatokhoz, vagy épp kapálni a dohányföldre, vagy ha úgy hozta a sors a dohányleveleket szedni. Mamám mindig is emlegette, "a dohánylevéltől kaptam én a tüdőbajt." Szó sem volt tüdőbajról, egyszerű allergia a dohányfüstre, dohánylevélre, mert míg bírt dolgozni mindig is termelt egy kis dohányt a fiuknak, mondván,hogy inkább azt szívják,ne azt a bóti vacakot,ami szerinte soha nem látott dohányt.. A kis gazdaság teljesen anyám születéséig fennmaradt.
